Hírek
2025. nov. 19.
Dodgeball bajnokság
2025. november 19-én délelőtt került megrendezésre idén először és rendhagyó módon a Nagy Endre Emléktorna, az I. Gyulai SZC intézmények közötti Dodgeball bajnokság. A torna egykori pedagógusunk és sportemberünk, testnevelés-földrajz szakos kollégánk Nagy Endre munkássága előtt tiszteleg. Egyszerre kifejezés a tiszteletnek és a hála gesztusának mindazért, amit tőle kaptunk. A sport mellett a verseny célja, hogy a tanulók jó hangulatú, sportszerű verseny keretében mérhessék össze ügyességüket a dodgeball-kidobó- játékban, valamint a testnevelés népszerűsítése a fiatalok körében hozzájárulva a rendszeres testmozgáshoz is.

A bajnokságon négy iskola mérte össze erejét:
a Gyulai SZC Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium,
a Gyulai SZC Ady Endre – Bay Zoltán Technikum Szakképző Iskola Gimnázium és Kollégium
a Gyulai SZC Dévaványai Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
és a vendéglátó Gyulai SZC Harruckern János Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium.
A tornát körmérkőzéses rendszerben bonyolítottuk le, így minden csapat játszott mindegyik ellenféllel. A találkozó gyors tempója és a látványos kiütések szinte folyamatosan mozgásban tartották a pályát és a nézőteret.
Végeredmény:
1. Harruckern „A”
2. Orosháza
3. Sarkad
4. Harruckern „B”
5. Dévaványa
A csapatok nemcsak felkészülten, de kiváló hangulatban mérkőztek meg egymással, a sportszerűség végig példamutató volt.
Az érmeket, okleveleket és a különdíjakat iskolánk igazgatónője Czeglédiné Szappanos Anita és özv. Nagy Endréné Emődi Ágnes adta át a helyezetteknek, valamint iskolánk fenntartója az első helyezettet plusz különdíjban is részesítette.
Köszönjük minden csapatnak a részvételt és a lelkes, sportszerű játékot!
Várunk Benneteket jövőre is!
Szervező és felkészítő testnevelők: Harangozó Gábor, Cseke István
GALÉRIA
dodge



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Szalagavató
Szalagot kaptak az Ady Endre-Bay Zoltán középiskola végzősei 2025. december 13-án a Gyulai Szakképzési Centrum Ady Endre-Bay Zoltán Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégiumban is elérkezett a szalagtűzés alkalma. A rendezvényen 3 osztály 26 diákja búcsúzott az intézménytől. Az ünnepségnek a Bartók Béla Művelődési Központ és Könyvtár adott helyet.
2025. dec. 13.

Nyílt nap
2025.10.27.-én nyílt nap keretében ellátogattak hozzánk a Geszti Arany János Általános Iskola 6.-7.-8. évfolyamos tanulói. Egy óra keretében betekintést nyerhettek a tanulók, az intézményünkben zajló képzésekbe ( informatika, posta, kereskedelem). Köszönjük, hogy eljöttetek.
2025. dec. 1.

Gerebenics Róbert Szavalóverseny
A Gerebenics Róbert Szavalóverseny 2025. november 19-én 13.00-kor került megrendezésre a Bartók Béla Művelődési Központban. A regisztráció után, Bujdosó Tünde oktató előadásában Kányádi Sándor: Két nyárfa című verse hangzott el, majd iskolánk igazgatóhelyettese, Bertalan Mária nyitotta meg a versenyt. Elmondta, hogy ezt a rendezvényt azért hívtuk életre, hogy egy olyan ember előtt tisztelegjünk, aki sokat tett a közösségért, a versek szeretetéért és az irodalom élő hagyományáért és bár Gerebenics Róbert már nincs közöttünk, a szavai, a lelkesedése és az embersége mindannyiunkban tovább él. Ma a költészeten keresztül emlékezünk rá.
2025. nov. 18.
