Digitális tojáskeresés a GySzC Ady Endre - Bay Zoltán Szakgimnáziumban

admin cs, 03/29/2018 - 10:55

Iskolánk informatikai képzésére alapozva továbbfejlesztettük a húsvét előtti tojáskeresési játékot. Tanulóink 6-7 fős vegyes csapatokat alkottak különböző osztályokból. A csapatoknak egy okostelefon és egy offline térkép segítségével kellett megkeresni Sarkad 5 különböző helyszínén elrejtett tojásokat.

A helyszíneket GPS koordináták postos megadásával kellett megtalálni, melyet előtte a végzős informatikát tanuló diákjaink pontosan bemértek. A végzős postás tanulók pedig jópofa papírtojásokat gyártottak. Minden csapat menetlevelet kapott, amelyben tartaniuk kellett a feltüntetett helyszínek koordinátáinak sorrendjét. Minden helyszínen egy állomásfőnök várta az odaérkező csapatokat, aki csak akkor adhatta át a tojást, ha minden csapattag a helyszínen tartózkodott. Ennek bizonyítására közös csoportképeket kellett készíteni és a csoport selfieket a beérkezéskor be kellett mutatni. Persze fontos volt az is, hogy mindezt mennyi idő alatt teszik meg a csapatok. A versennyel az egész iskola megmozdult, hisz a csapat kialakítása se tűnt egyszerűnek!!

Végül a program kisebb-nagyobb eltévedéseket leszámítva, jókedvűen és vidáman lezajlott a ragyogó napsütésben. A leggyorsabb csapat az 5 helyszín távolságát 47 perc alatt megtette, de az utána következő csapatok sem szégyenkezhetnek e táv 49 és 53 perc alatti megtételével és az 1 óra 7 és 13 perc sem mondható rossz teljesítménynek. Egy csapatunk úgy eltévelygett, hogy nem tudta bejárni a kiírt helyszínt, de tudom sok más érdekes helyszínt fedeztek fel, amit felhasználhatnak a jövő évi digitális tojáskeresés szervezésénél!!! :)

Köszönetet mondunk az öt helyszínünknek a segítségükért és a díjak felajánlásáért: Doxabó Kft., Andi Presszó, Fortuna Ételbár, Deák lányok Virágboltja és a Roni Pékség.

Külön köszönet a Virág Cukrászda első három helyezetnek felajánlott tortákért és süteményekért!

Tóth Judit