Szakmabemutató délután

admin cs, 11/30/2017 - 09:10

2017-ben iskolánk a Gyulai SzC Ady Endre- Bay Zoltán Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája is csatlakozott az Európai Szakképzési Hét programjaihoz. A hét november 20-24-ig tart, de az ősz folyamán több programot is meg tudunk valósítani a szakképzés népszerűsítésére. 

Mivel ez a hét az iskola életében a hagyományok szerint az Ady-héttel egybe esett, ezért új elemként Szakmabemutató délutánt szerveztünk november 20-án, hétfőn. Vártuk a postai és informatikai szakmák iránt érdeklődőket. Lehetett pénzt számolni, levelet címezni, bélyegezni és Lego- robot akadályverseny is volt. Diákjaink is kipróbálták a másik szakma eszközeit, fogásait és örömmel mutatták be szakmájukat a vendégeknek. Reméljük sikerül hagyományt teremteni és a jövőben ezzel tudjuk színesíteni a diákprogramokat.

                                                                                                                                                                        Sebestény Mihályné