Zacher Gábor előadás

admin cs, 12/19/2019 - 00:00

Iskolánk tanulói részt vettek Zacher Gábor toxikológus főorvos előadásán a Művelődési Központban. A köszöntő után az előadó elmondta, hogy értékrendszert, jövőképet és példaképet kell teremteni a gyerekeknek ahhoz, hogy jó döntéseket tudjanak hozni. Fontos, hogy a megfelelő pillanatban tudjanak nemet mondani. A kábítószerek veszélyein kívül felhívta a figyelmet az egyre több esetben előforduló telefonfüggőségre is. Tenni kell ellene és beszélgetésekkel, pozitív életérzés közvetítésével fel kell hívni a diákok figyelmét saját maguk fontosságára, hiszen mindenkit minden buliból hazavárnak. Kiemelte, hogy egyre terjed a fiatalok körében a "rohamivás", mely szintén veszélyes. Gyorsan eltelt az idő, a végén volt lehetőség egy közös kép készítésére is. Tantestületünk, iskolánk elkötelezett a dohányzás és egyéb szerek használatának mérséklése vagy használatának mellőzése mellett. Nem dohányzó tantestületként példamutatással is igyekszünk nevelni.